EnPassant

Borges beszél: én vagyok a könyvtár, a vér, a halál. Ő maga az irodalom,az értelem rébusza: A talány és a megfejtés: classica filologia.   Hume beszél: én vagyok az idő, az ok és okozat, a nem létező. Ő maga a humán tudomány fintora, Skócia szenvedése, a bűnbánó…

A végtelen egyenlő tizennégy.Nincs is több kérdés.Minden más csak transzfinit.

Régen írtam már, de legalább az is rossz volt.Szerencsére elmenekülhettem a szokásaim és a rámkényszerített tevékenységek elől egy messzi-messzi helyre, amely akár a nyugalom egy szigete is lehetne. Nem hittem volna, hogy ez a nyugalom, ez a minden hektikus tényezőtől mentes…

Hamarosan szeptember és tudom, újra átélhetem dacreakcióimat. Komoly mnemotechnikai megfontolások következnek, ezzel párhuzamosan – annak kiváltó okaként pedig a rengeteg átláthatatlan apória és axióma, mely a világmindenség morajának zúgását kellene az elmémbe zárja.…

Ő miért nem kapott irodalmi Nobel-díjat?     Csak azt tudnám, hogy miért tékozoltam fontos és kedves dolgaimat el mind, hogy ma éppoly elérhetetlenek, mint Ádám rózsái a Paradicsomban?   Ősi, elégikus kábulatot érzek, ha az a ház eszembe jut, s fel nem…

Kezed a hátamon, Másik a vállamon, Így tolsz előre, Miközben belül haldoklom, És nem gondolok a jövőre.   Kezed, s már homlokod is a hátamon. Így tolsz magad előtt előre Bele a zúgó viharba, a pusztító jégesőbe.   Közben könyörögsz, akarod, hogy éljek…

S most hiába állok tudatlan Tudósok között kábulatban, mert Nincs fény – és nem lesz sosem Ebben a zsákutca alagútban.

Mondd: látsz-e? Ismersz-e? Elrejt-e még két szemed rejteke? Csillan-e még patakban igaz könnyed folyama, S lesz-e kéz, mi a könnyet arcodról itatja?   Mondd: van-e még esély? Lesz-e kérdés? Lesz-e vigasz? Lesz-e ölelés?  

Adj erőt! Adj még kérlek, ha vagy! Mert elnyom ez a lehetetlen teher S megfulladok a súlya alatt.   Küldj valamit kérlek, mert erőm fogytán Összeroppant, majd borsóként falra hány.   Nem bírok egyedül vele, s ezzel tisztában van. Belülről tizedel, őröl fel és…

„És végül a baglyok. Akiket minden áron meg kell védeni. Még ha pogány télvíz idején az ajtóra akarják szegezni őket, akkor is. Mert a rozsdás szeg még átüti szárnyukban a csontokat, de a kemény tölgy, mely a bélletes kapuk lelkét képezi, kiveti szálkái közül az…

Stimulál a hajnali tea illata, Az élet sója, a művészet borsa, Mint minden rohadt fekete zongora, Akár egy Móricz Zsigmond novella.     Ahogy apám elcsukló szava, Úgy tátongó lelkünk vihara. Szedett-vedett seregünk Százszor szakadt zászlaja.   Fanyar…

  Fulladás közben halok meg csendben S nem látom, Csak sajnos érzem Mert ez az egész és minden gondolatod átjár Nevedet mondanám, de A gondolat és a hang Együtt már disszonáns.   Bár szerettelek, azaz akartam Veled egy emberként mozgatni Azokat a bizonyos falakat.…

Kifejezhetném az életem betűkben, számokban, tettekben, de nem teszem. Tudniillik, nincs semmi értelme. Nem vagyok átlagon felüli, sem az alatti. Pont olyan szürke vagyok belül, mint bármelyik másik ember, akit szürkének hiszel. Csupán napjaink ifjúságának egy sajnálatos eszméje…

Hát elkészült. Sokat morfondíroztam, hogy legyen-e vagy ne, de végül egy utolsó elhatározás azt sugallta, bontakozzon ki ez a néhány sor, melynek képződését valós események ihlették. Barátok, szerelem, elvont pillanatok. Most itt van, s én úgy tekintek rá, mint a gonosz…