Hamarosan szeptember és tudom, újra átélhetem dacreakcióimat. Komoly mnemotechnikai megfontolások következnek, ezzel párhuzamosan – annak kiváltó okaként pedig a rengeteg átláthatatlan apória és axióma, mely a világmindenség morajának zúgását kellene az elmémbe zárja. Ez persze lehetetlen.
Hamarosan szeptember és tudom, a nagyváros hektikus életvitelében rámtör a közöny bárgyú mizantrópiája. Csak a rohanó stressz és a vele társuló közhelyek maradnak.
Hamarosan szeptember és tudom, rámtelepszik az egzisztencializmus és az életellenesség kiváltó okainak felszámolására tett kísérletek. Olyan lázadás féle. Szó sincs persze rohanó forradalomról, vagy a normtívák öncélú felrúgásáról. Csak egy igazolást szeretnék kapni, melynek tudatában összetehetem a két kezem. Ez pedig a monotézis objektív igazolása lesz, mely számomra a sorsot, mint életet teszi felelőssé mindenért.
Fatalista?
Naná!
És!?
Hamarosan szeptember és tudom. Mindezt tudom.
